Jellegzetes íze miatt – a petrezselyem, a rozmaring és a zsálya mellett – a kakukkfű (Thymus vulgaris L.) a leggyakrabban használt konyhai fűszernövényeink egyike. Sokoldalú növény, hiszen gyógyhatása miatt számos család házipatikájában is megtalálható. A legjobb fűszert vagy gyógytea-alapanyagot a virágzáskor gyűjtött hajtásokból kaphatjuk.

A kakukkfüvet már az ókorban is használták – számos más illatos fűszernövényhez hasonlóan – húsok tartósítására. A szertartásokon feláldozott állatokat is gyakran hintették be kakukkfűvel, hogy az istenek kedvezőbben fogadják az áldozatot. Feltehetően ezekből a szokásokból alakult ki, hogy a kakukkfű ma a fűszerpolcon foglal helyet.

Érdekesség, hogy a középkorban a kakukkfüvet a bátorsággal hozták összefüggésbe. A nemes hölgyek között ugyanis divatos volt, hogy a keresztes hadjáratba induló lovagjuknak olyan kendőt adtak, amelyre kakukkfűágat hímeztek.

A növény gyógyhatása is ismert volt már az ókorban: a rómaiak ugyanis köhögéscsillapítóként és emésztésserkentőként használták. Az idő múlásával, a járványok idején pedig a fertőzések terjedésének megakadályozására alkalmazták. A növény tudományos népszerűségét mutatja az is, hogy az anatómusok által felfedezett csecsemőmirigy (thymus) a kakukkfű virágjához hasonló alakja miatt kapta a nevét.

Napjaink herbalistái a kakukkfüvet külsőleg sebek fertőtlenítésére, belsőleg emésztési gondok és idegesség ellen, köptető, görcsoldó és antibakteriális hatása miatt pedig torokfájás- és köhögéscsillapítóként ajánlják.

A kakukkfű gyógyító hatása elsősorban fő hatóanyagának, az illóolajnak, illetve annak két legfontosabb összetevőjének, a timolnak és a karvakrolnak köszönhető. Ugyanis mindkét vegyület baktériumölő és gombaellenes tulajdonságú, emellett köptető és emésztésserkentő hatása is ezeknek köszönhető.

A kakukkfűből jóízű tea készíthető, ami segít a torokfájás és a köhögés megszüntetésében, emellett emésztési panaszok esetén is jó szolgálatot tesz, egyes irodalmak szerint a menstruációs fájdalmakat is csökkenti.

Kakukkfű tea elkészítése:
Áztassunk 2 teáskanál (1-2 gramm) szárított kakukkfüvet egy csésze forró vízbe. 10 perc elteltével szűrjük le. A tea mézzel édesítve vagy ízesítés nélkül, melegen fogyasztandó

A virágzás előtt gyűjtött föld feletti hajtásaiból nyert illóolaj a párologtatóba cseppentve felső légúti megbetegedésekben váladékoldó hatású. Emellett kiválóan alkalmas szobáink levegőjének fertőtlenítésére is.

A konyhában a kakukkfű leggyakrabban húsok, gombák, paradicsomos ételek és fűszeres túrók ízesítője. Semmi más fűszeréhez nem hasonlítható, kellemes ízt ad minden párolt húsnak, legyen az sertés, marha vagy bárány. Sajátos aromája miatt azonban óvatosan kell használni, mert csak kis mennyiségben élvezhető, különben erős illatánál fogva megváltoztatja az étel eredeti jellegét. Ártalmatlan fűszer, ezért diétás ételeknél is nyugodtan illatosíthatunk és ízesíthetünk vele. Nehezebben emészthető ételek (bab, borsó, káposzta) készítésekor nélkülözhetetlen.

thyme1

A franciák jellegzetes fűszercsokrában (bouquet garni) is megtalálható a kakukkfű. Ezt a friss, általában petrezselyemből, babérlevélből, rozmaringból, bazsalikomból és kakukkfű-ágacskából összeállított csokrot cérnával kötik össze, majd a levesekkel, szószokkal együtt főzik. Főzés után a csokor egy mozdulattal eltávolítható az ételből.

Valószínű, hogy a kakukkfű fűszerként való alkalmazása a francia konyhából juthatott el Erdélybe a 17. században. Onnan pedig hamar átkerült hazánkba, meghódítva a magyar szakácsokat is.

Kakukkfüves sült burgonya:

A meghámozott burgonyát karikára vágjuk, egy sort kivajazott, tűzálló tálba rakunk. Erre karikára vágott vöröshagymát teszünk, megszórjuk törött borssal, csipetnyi sóval, finomra vágott kakukkfűvel és petrezselyemzölddel, kevés vajat is adunk hozzá. Erre ismét burgonyát, fűszereket és vajat rétegezünk. Végül vékony füstölt szalonnával takarjuk be, majd fóliával lefedve, lassú tűzön puhára sütjük. Végül a fóliát levéve gyorsan megpirítjuk.

Jó étvágyat!